…Lordok találkoznak

Rashgaroth kótyagos fejjel indult tovább a folyosón. Fejében a Lord szavai visszhangot vertek, s sokáig nem csillapult hangjuk, mintha ezzel is csak őrjíteni akarnák a férfit.

~ Magadnak válaszol… magadnak válaszolj…válaszolj …válaszolj! ~

- Nem tudom a választ! – mennydörögte be hangja a folyosót, s aki a környéken volt a szolgák közül, az most ijedten rebbent szét. Kihaltabb és élettelenebb lett a kastély ezen szárnya, mint a siralomvölgy. De Rashgaroth nem bánta. Megállt az egyik ablakmélyedésnél, amelyet kétfelől súlyos rézből készült gyertyatartók kereteztek. Az ablakmélyedésbe húzódott, és nekidöntötte fejét az egyik falnak. A hűvös belopakodott a szívébe is. Érezte, hogy homlokából bekúszik a nyugalom a lelkébe, s birokra kell a nő emlékével, hogy elhalványítsa azt. Emlékei megfakultak, de a kék szemek tiszta színét sem csata, sem harc, sem nő ölelése nem tudta kitörölni a lelkéből. A lány egyszer s mindenkorra belevéste, és arról is gondoskodott, hogy csata közben még mélyebbre karcolja bele a férfi elmetornyának márványába. Idővel az emlék körül repedések keletkeztek, s ezen a helyen nem fért meg más emlék.

- Meg kell ölnöm… – jutott el a megoldásig, s ezzel a lendülettel indult neki a folyosónak, hogy azután a hatalmas, boltíves kapun keresztül távozzon a kastélyból.

[ korábban, Meneth kocsmája ]

Átlagos, külső városi kocsma volt a Meneth angyalához címzett hely. Maga Meneth szolgálta ki a vendégeket, és büszke volt arra, hogy az ő kocsmája esik arra a határvonalra, ahol a vámpírok felségterülete véget ért a városban, s megkezdődött a farkasemberekké. Mindenki tudta, hogy komoly hatalmas van, mert ebben a városban minden változott, csak Meneth kocsmja volt állandó. Senki sem tudta, hogy mióta nyitotta meg kapuit, de azt sem, hogy a tulajdonosa kicsoda, és honnan érkezett. Meneth sem tartotta számon az évtizedek lassú csörgedezését. Nem lett volna értelme. Viszont tudott volna mesélni a legnagyobb vezérek tárgyalásairól, amelyeket az ő kopott asztalainál folytattak le, s amelynek eredményeként hosszabb-rövidebb ideig béka honolt a kocsma környékén.

Bizony, Meneth kocsmája volt a határvonal, de egyben a semleges hely is, ahol összeülhettek tanácskozni, ha közös érdekük úgy kívánta. S noha ez nem történt meg túl sokszor, Meneth sohasem kellett bezárja a boltot.

Szálkás izomzata nyúlánkabbnak tűnik fekete köténye miatt, amely a bokáját verdesi. Ingjének színe meghatározhatatlan, de illik a kocsma füstösnek rémlő hátterébe.

Rövid ideig belebámul a pulttal szemben elhelyezett kandallóba, de a lángnyelvek tánca nem tartja sokéig fogva tekintetét. Homlokát összeráncolja. Ma egy különös vendégsereget vár, amelynek érkezése hamarostra tehető.

Végig sem kell gondolnia ezt, amikor megnyikordul az ajtó, és belép rajta egy erős testfelépítésű férfi. Meneth ismeri már, a Lords of the Blood klán egyik testőre. Bólint a kocsmáros felé, aki visszabólint neki, s az csak ezután tárja ki az ajtót, hogy beléphessen rajta mestere.

Lord Diamond nem a legerősebb klán mestere, de nem is erre törekszik. Mesélik róla, hogy igazságossága a legfőbb erénye. Meneth a maga részéről ehhez nem tesz hozzá semmit, de el sem vesz. Számára pusztán egy vendég, aki fizetni fog. Köpenye alatt nem látja, hogy mit rejteget, de ez nem is érdekli. Még nem akadt olyan merész alak, aki megtámadta volna a kocsmárost, aki talán már nem is fél.

- Üdvözöllek, Éjbenjáró! – köszönti a mestert, akinek arcán – mintha csak a kocsmáros szavainak hatása lenne – áthussan egy felső.

- Üdvözöllek, Örző! – köszönti pillanatnyi gondolkodás után, ugyanolyan szívélyes tónussal, ahogy az beljebb tessékelte. Tekintete kérdőn villan, de erre nem érkezik válasz. Meneth feleslegesnek tartja, hiszen jól látható, hogy ők érkeztek meg először.

Lord Diamond kényelmesen a kandallóhoz sétál. Tekintete feketére vált, ahogy a tűzbe néz, de azonnal vissza is nyeri zöldes színét, amikor felpillant onnan, s a testőreinek int fejével. Azok elhelyezkednek a hosszú asztal egyik végén elhelyezett kényelmes szék két oldalán, és látszólag nem figyelnek semmire.

Nem kell eltelnie sok időnek, ahhoz, hogy ismét nyikorogjon egyet jelzésként az ajtó. Az előbbi jelenet pontos mása ismétlődik meg. Belép az ajtón egy – a Diamond testőrénél nem kevésbé – daliás testőr, akinek már másfajta jelet ad a kocsmáros, de anélkül is észerevenné a három vendéget. Nyugtázásképpen bólint, és beengedi mesterét.

Lord Willhelm magabiztos léptei erőt, és rugalmasságot sejtetnek.

- Üdvözöllek, Farkasok fia! – fordul felé Meneth. S ezzel a maga részéről befejezettnek tekinti a társalgást.

- Üdvözöllek, Örző! – köszönön, Diamondhoz hasonlóan, a Transylvanian Hunger klán mestere, aki után az ajtót a második testőre csukja be.

Diamond feláll, hogy méltó módon üdvözölhesse ellenfelét, s egy pár emberi szívdobbanásra összekapcsolódik a két tekintete. Intelligencia, és erő sugárzik mindkettőből. Az idő tudná csak eldönteni, hogy mely stratégia kerül ki győztesen. De az idő sohasem dönt egyik fél javára sem. Mindkettejüket elemészti majd, s ez ellen biztosan nem tehetnek.

A mesterek helyet foglalnak az asztalnál, de egyiküknek sem akaródzik megmozdulni. Nem szokványos a találkozó. Még Meneth is érdeklődve tekint rájuk. Nem sűrűn fordul elő, hogy ekkora erők foglaljanak helyet a durván megmunkált, dából készült asztalánál, amely mellé öblös, tágas, de ugyanolyan póriasan egyszerű ülőalkalmatosságokat helyeztetett el, mint amilyen az asztal is.

A meggondolatlan csevegőt úgy tartják, hogy azért e knyelmetlenség, hogy minél gyorsabban távol tudja kocsmájától Meneth az ellenségeskedőket, de ezt a gondolatot ezeddig még senki sem erősítette meg. Igaz, cáfolni sem tudták.

A testőrök nyugalma rendíthetetlennek tetszett, de a páncélok árulkodhattak volna arról, hogy milyen izmok feszegetik őket.

Lord Willhelm törte meg a csendet.

- Fogadd szívélyes üdvözletem, Lord Diamond. Érdeklődve várom, hogy milyen, klánjainkat érintő problémáról akarsz velem beszélni.