…Diamond érzései

[ hetekkel korábban, LOTB kastély ]

Diamond nem volt gondterhelt. Diamond dühös volt. Ha paripa lett volna, akkor minden bizonnyal kiüt a szája szélén a tajték. Vámpírként, csak a vér forrósodott fel benne, de annyira, hogy letépte volna magáról a ruhákat, hogy szabadon hűthesse le testét a levegő. Egyelőre nem tehette meg. Éppen Reggie-t várja. A bizalmasát, akivel ideje megosztani egy-két dolgot a lánnyal kapcsolatban, amit már meg kellett volna tennie.

Reggie nem is késett. A Védangyal talpig feketében érkezett. Rugalmas léptei furcsának tűnhettek, de csak a belerögzült harci mozgásformát utánozzák. Őt ritkán éri meglepetés. Nem véletlenül ő a klán egyik Védangyala, ahogy becézni szokták egymás között.

- Üdvözöllek Mester! – hangja kellemesen lágy, de érződik belőle a hűség dallama.

- Reggie! – derül fel Diamond arca a belépő láttán – Örülök, hogy megérkeztél.

Reggie arcán áthussan egy hitetlenkedő rándulás.

~ Nagy lehet a baj.~ morfondírozik magában miközben egy pillanatra hátat fordít mesterének, hogy letegye a fegyvereit és köpenyét.

Diamond megvárta, ameddig elhelyezkedik vele szemben reggie, és azonnal belefogott. Túl régóta nyomta egyedül az ő vállát ez a kérdés, és nem bírta már a felelősséget.

- Jaderól van szó. –sóhajtott fel.

Reggie értetlenkedve rázta meg a fejét.

- Nem olyan rég találkoztam vele. Teljesen jól volt.

- Tudom – csattant fel Diamond, amjd meg is bánta és egy békítő mozdulattal fordult Reggiehez. – Nincsen semmi baja, egy dolgot leszámítva. – rövid szüntett tartott, de inkább magának tartozott ezzel, mintsem kímélni akarta volna a társát – Rashgaroth…

Mikor kiejtette a nevet, mintha megkönnyebbült volna, hátradőlt a széken a hatalmas írószatal mögött, és kérdőn nézett a vele szemben ülőre. Az viszont nem viszonozta a tekintetét.

- Mi van Rashgarothal? – kérdezte ehelyett.

Diamond végre megértette. Reggie nem tud semmit. Megszokta már, hogy minden, a klánjukkal kapcsolatos kérdést megbeszélnek, logikusnak tűnt előtte, hogy a férfi ezt is érteni fogja. Mielőtt azonban megszólalhatott volna Reggie tette meg azt.

- Rashgaroth bántotta Jadet?

Diamond csak megrázta a fejét, de ez sem sikerült valami megnyugtatóra, hiszen lehetett igennek és nemnek is érteni a bizonytalan kommunikációs jelet. Végül szavakkal segített.

- Jade és rashgaroth ismerik egymást. Gondolom még azokból az időkből, amikor egyikük sem tartozott senkihez, de erről nem tudok sokat.

Felsóhajt, és belenéz társa lélektükreibe, ha azokból bíztatást olvas ki, akor lesz ereje folytatni.

Reggei hátradől a széken, és mestere szemébe néz. Nem ismeri túl régóta a lányt, s noha ő hívta fel rá a mester figyelmét először, végül a mester tette meg az utolsó lépést, amely ahhoz kellett, hogy a megszelídíthetetlen nőstény az ő jelük alatt harcoljon. Nem értette, hogyan kerülhette el a figyelmét egy olyan fontos pont, mint egy farkas ismerettsége.

~ Jade, tudtam, hogy őrült vagy, de hogy ennyire? ~ csettintett valahol elismerősen Reggie elméjében egy gondolat, de nem hagyta, hogy a mosolygásból, amely belülről áthatotta, kívülre is jusson.

- Akkor azért él még Jade, ha a találkozás is megvolt. – tette le logikája makulátlanságának újabb bizonyítékát Reggie.

Diamond bólintott.

- Nem is hiszem, hogy másként megtörténhetett volna. Tudod, hogy milyennek ismerjük a férfit. Nem mondom, hogy lelketlen, de ha ölni kell, akkor nem szokott tétovázni.

A mester ennél a mondatnál megdörzsöli az állát, amelyen egy heg mutatja azt, hogy bizony maga sem mentes a Rashgarothal való találkozás emlékeitől. Kevesen vannak, akik nyomtalannak mondhatják magukat ezen a vidéken.

- Emlékszel a megbeszélésre Meneth kocsmájában?

Reggie hangtalan bólint, és most az ő tekintete sürgeti a mestert, hogy kimondja a részleteket.

- Willhelm ott tudta meg, amit most neked is elmondtam. – megvonja a vállát – Neheztelj rám nyugodtan, de előbb magam akartam megbirkózni ezzel, s nem tartottam fontosnak, hogy beavassak mást is a dologba.

Lassan feláll a székből, és hátat fordítva társának az ablakhoz sétál, amely táblái zárva vannak, s erős függöny óvja őket a napsugaraktól, melyek támadják a kastélyt, hiszen alif valamivel múlt el csak dél. Megáll az ablak előtt, és onnan folytatja csak.

- Nem vagyok képes a nőt… – elhallgat, hiszen, amit mondani készül nem tudja csak úgy kiejteni.

- … elveszíteni?  - puhatolózza Reggie, mire a társa az ablaknál nagyot sóhajt, és visszafordul.

- Ő már nem pusztán az egyik társunk. Legalábbis nem nekem. – ejti ki azokat a szavakat, amelyek ólomként nyomták a lelkét. S nem is csodálkozik azon, hogy a Védangyal tágra nyílt szemekkel nézi, majd szinte dadogva kérdezi meg.

- Azt akarod, mondani, hogy…? – ám nem jut el közlendője végére, mert Diamond előbb bólint.

Reggie, aki a kérdés közben enyhén megemelkedett az izgalomtól, ültéből, most visszahuppan, és csak maga elé néz. Ha van valami, amire ezen az estén nem számított, az mesterének vallomása, amely el sem hangzott, mégis olyan súllyal nehezedik rá a levegőre, hogy az már fullasztó. Nem emlékezett rá, hogy valaha is beszélgettek volna ilyesmiről az összetartozás évei alatt a mesterével, akiről elmondhatta, hogy csaknem testvérek lettek.

- Gondolom nem csak ennyit akartál közölni velem – tapogatózott beljebb Reggie a titokzatosság sötétjébe, amely egyre sűrűbbnek igérkezett.

Diamond megrázta a fejét, de egyben el is mosolyodott. Reggie szókimondása, és páratlan logikája sokat segített neki.

- Valóban nem – adta meg a férfinak a megerősítést. – Arra szeretnélek kérni, hogy védd meg a lányt. Magam nem lehetek a nyomában, mert engem megérezne, de talán téged nem, hiszen talán kétszer, ha találkoztatok. Ez viszont azt jelenti, hogy követned kell. Teremtsd meg vele a hálót, de csak a részedről. Menni fog?

- Diamond, te is tudod, hogy a háló nem így működik. Ha egyszer valaki belekerül, akkor egy idő után, ha elég tapasztalt, akkor ez az idő lerövidülhet, meg fogja érezni a háló rezdüléseit, s akkor rájöhet, hogy ki mozgatja körötte a szálakat. – hadarta el egy szusszra Reggie.

Mestere türelemmel végigvárta.

- Tudom, de úgy látom, hogy nem sok más választásom – gyorsan kijavította saját magát – választásunk maradt.

Reggie bólintott. Még mindig nehezen hite el, amit hallott. Féle nézett mestere felé, mert nem akarta zavarba hozni, de annak tekintete elárulta volna, amit szavakkal nehezen mondott ki. Óhaját a sors teljesítette, zord tőrként szúrva bele szívébe a tőrt, hogy mesterének szavai igazak. Tekintete lobbot vetett, és annak lángját egy nő táplálja.

- A kastélyban van Jade?  - kérdezte Reggie.

- Igen, magamhoz kérettem. Azt szeretném, ha maradnál, és meghallgatnád, amit beszélek vele. Közben a hálóra is kapcsolhatod – ezenközben a tárgyalóterem egy távolabbi pontjára mutatott, ahol egy rejtekajtót takart egy terebélyesebb polc, amely a klán irattárának egy része volt.

Reggie nehézkesen állt fel. Köpenyét magához vette, majd a fegyvereivel cselekedett így. Fejét megbiccentette a mestere előtt, de tekintete rosszallást tükrözött. Diamond szeméből a sajnálkozás, de a megfellebbezhetetlen akarat válaszolt rá…