…A Védő és Rashgaroth

[ pár nappal korábban, Meneth kocsmája ]

Egy nem túl magas, de erőteljes testfelépítésű férfi alakja bontakozott ki a sűrű ködöt áthatolni már képtelen lámpák gyér fényénél. Léptei nem lassultak egy pillanatra sem, pontosan tudta, hogy hová készül. A szél bűzös csatornaszagot hordott szét az utcán. Frensis finom szaglását bántotta, el is fintorodott, és azonnal eszébe jutott, hogy miért nem szeret ide jönni. Most azonban nem tehette meg, hogy megfordult, és más irányba indul. Feladata volt, amelyet teljesítenie kellett. Ám ennél sokkal több késztette arra, hogy társa után vesse magát.

~ Fene ebbe a városba ~ mordult fel lassú torokhangon, és szétnézett mielőtt megközelítette volna a magányosan álldogáló épületet, amely alig emelkedett ki az őt körülvevő ködből.

Frensis összehúzott szemmel nézegette a helyet, és változatlanul nem tetszett neki. Viszont, akit követnie kellett, az pár perccel előtte fordult be ugyanebbe a sikátorba. A férfi még szinte érezte a jelenlétét.

…Diamond érzései

[ hetekkel korábban, LOTB kastély ]

Diamond nem volt gondterhelt. Diamond dühös volt. Ha paripa lett volna, akkor minden bizonnyal kiüt a szája szélén a tajték. Vámpírként, csak a vér forrósodott fel benne, de annyira, hogy letépte volna magáról a ruhákat, hogy szabadon hűthesse le testét a levegő. Egyelőre nem tehette meg. Éppen Reggie-t várja. A bizalmasát, akivel ideje megosztani egy-két dolgot a lánnyal kapcsolatban, amit már meg kellett volna tennie.

Reggie nem is késett. A Védangyal talpig feketében érkezett. Rugalmas léptei furcsának tűnhettek, de csak a belerögzült harci mozgásformát utánozzák. Őt ritkán éri meglepetés. Nem véletlenül ő a klán egyik Védangyala, ahogy becézni szokták egymás között.

- Üdvözöllek Mester! – hangja kellemesen lágy, de érződik belőle a hűség dallama.

- Reggie! – derül fel Diamond arca a belépő láttán – Örülök, hogy megérkeztél.

…újra találkoznak

[ LOTB kastély, Frensis ]

 Frensis ugyanazon az úton távozott, ahol nem sokkal előtte Rashgaroth. A gondolataiba mélyedt, ahogy társa is. Nem értette az egészet, és nem is nagyon tudta összefüggővé tenni a darabokat. Egyszerűen nem akartak összeállni a fejében. Egyre lehangoltabban haladt előre a folyosón. Nem figyelt senkire, csak rótta a lépcsőket, ameddig felért a lakosztályába. Becsukta maga mögött az ajtót, és nekidőlt. Most merte először kifújni rendesen az elhasználódott levegőt.

~ Mi történt Rashgarothal? ~ töprengett magában miközben lehámozta a köpenyét, és ledobta az ajtó mellé. Ezt követte az ingje, amely korábban talán még makulátlan volt, most azonban hatalmas foltban díszelgett rajta valaminek a vére.

Messze elkerülte az ágyat, és helyette inkább az ablakhoz lépett, amelynek hatalmas tábláit neki-neki ütötte a szél a falnak. Egy ideig hallgatta a zaklatott zenéjüket, majd két határozott mozdulattal berántotta és rögzítette őket. Onnantól a zakatolás panaszos nyögésekké alakult, de ez már nem zavarta annyira.

…Meneth színre lép

Lord Diamond nem válaszolt. Néhány pillanattal később halk szavakkal szólt a testőreihez, mire azok bólintottak, és távoztak a kocsma hátsó helyiségébe. Lord Willhelm enyhén felhúzta a szemöldökét, de ugyanúgy tett. Minden megbeszélés nélkül értették egymást, akkor is, amikor fegyvereiket az asztalra tették.

A vámpír elmosolyodott, amelyre a farkas vigyora volt a válasz. Ismerték egymást, személyesen és mások történetein keresztül is. Mind a ketten eléggé idősek és tapasztaltak voltak ahhoz, hogy tudják, vannak pillanatok, amikor a fegyvereknek hallgatniuk kell, és csak az ész és az acél hideg logika kaphat helyet. Ez egy olyan pillanat volt. Mindketten tudták. Egyszerre mozdultak, és léptek közelebb egymáshoz. Összevillant a két sokat látott szempár, majd leültek egymással szemben, de sokkal közelebb. Diamond szólalt meg előszö

…Lordok találkoznak

Rashgaroth kótyagos fejjel indult tovább a folyosón. Fejében a Lord szavai visszhangot vertek, s sokáig nem csillapult hangjuk, mintha ezzel is csak őrjíteni akarnák a férfit.

~ Magadnak válaszol… magadnak válaszolj…válaszolj …válaszolj! ~

- Nem tudom a választ! – mennydörögte be hangja a folyosót, s aki a környéken volt a szolgák közül, az most ijedten rebbent szét. Kihaltabb és élettelenebb lett a kastély ezen szárnya, mint a siralomvölgy. De Rashgaroth nem bánta. Megállt az egyik ablakmélyedésnél, amelyet kétfelől súlyos rézből készült gyertyatartók kereteztek. Az ablakmélyedésbe húzódott, és nekidöntötte fejét az egyik falnak. A hűvös belopakodott a szívébe is. Érezte, hogy homlokából bekúszik a nyugalom a lelkébe, s birokra kell a nő emlékével, hogy elhalványítsa azt. Emlékei megfakultak, de a kék szemek tiszta színét sem csata, sem harc, sem nő ölelése nem tudta kitörölni a lelkéből. A lány egyszer s mindenkorra belevéste, és arról is gondoskodott, hogy csata közben még mélyebbre karcolja bele a férfi elmetornyának márványába. Idővel az emlék körül repedések keletkeztek, s ezen a helyen nem fért meg más emlék.

- Meg kell ölnöm… – jutott el a megoldásig, s ezzel a lendülettel indult neki a folyosónak, hogy azután a hatalmas, boltíves kapun keresztül távozzon a kastélyból.

…Lord Willhelm

Jadenak komoly erőfeszítésébe telt volna elrejteni sajátos lelkének nyomait a Védő elől, hát nem is tette. Nem ismerte a férfit közelebbről, de azt tudta róla, hogy Lord Diamond legbizalmasabb embere, s ennek megfelelően kezelte a helyzetet.

~ Veszélyesnek ítélheti meg a helyzetet, a Védőt adja kíséretül ~ kuncogott fel benne egy gondolat, amelyet a dac rögtön el is nyomott ~ Akkor majd teszek róla, hogy legyen dolga, s rászolgáljon a nevére ~

A lány hátat fordított a meredélynek, és eltűnt az egyik terebélyesebb fa mögött. Pár pillanattal később reccsent meg a lány eddigi őrhelyének közelében egy vastagabb ág. Nem a véletlen szülte a mozgást. Nagyon is tudatos lépés vezette a férfit arra a helyre. Nyugodt tartása jelezte, hogy ismeri a környéket, és akkor is magabiztosan mozogna itt, ha történetesen behunyt szemmel érkezett volna.

…a Védő és Frensis

Jade inkább megérezte, mintsem meglátta vagy meghallotta a környékén ólálkodó alakot. Lehunyt szeme segítette a többi érzékét, és a lány veleszületett képességét megsokszorozta, hogy evilági érzékeit képes volt háttérbe szorítva, a hatodiknak nevezettet használni. Nem tudta beazonosítani, de abban volt szinte teljes mértékben bizonyos, hogy nem farkas az, aki körötte ólálkodik. Először akkor figyelt fel a jelenlétére, amikor izgatottságának belső hangjai elhaltak, s belépett az erdőbe, arra a feladatra koncentrálva, hogy a lehető legkevesebb zajt csapa jusson előre olyan ösvényeken, amelyek vonulatát sohasem ismerte, s ahol bármely pillanatban beleütközhetett volna olyasvalakibe, aki keresztülhúzza számításait.

~ Tudtam, hogy nem bírod ki Lord Diamond ~ csóválta meg a fejét, de még nem tudta, hogy mosolyogjon-e vagy sírjon inkább. Valahol a lelke mélyén azt remélte, hogy a férfi a bizalmára hallgat, s nem küld utána senkit, hiszen nem lehetett biztos abban, hogy bárki követni tudja a lányt. Még nincsen olyan régen a klánban, hogy a láthatatlan kapocs, amely összekötötte őket, nála is kialakulhasson.

…Jade és Diamond

Jade még sohasem volt ilyen óvatos. Minden érzéke a körötte lévő árnyakra tapadt, hogy abban a pillanatban védhesse magát, amint valami mozdulni látszik. Rég megtanulta, hogy a levelek súrlódásától hogyan különböztesse meg a léptek avaron csusszanó zajait, de ezen a vidéken minden más volt. Félelmetesnek tűntek a halovány hold által keltett képek, de a lány úgy gondolta, hogy sokkal félelmetesebbre festi saját félsze ezeket. Az erdő ritkulni tetszett, ahogy haladt előre, s hamarosan teljes nagyságában feltűnt előtte a hold hatalmas sarlója, amely vészjóslóan közelinek tetszett a szirtről, amelyre kilépett. Arcát megfürdette a holdfény, s ezüstös színűvé alakította sápadtságát. Szemei szinte világítottak, ahogy az alant elterülő sötétséget vizsgálta. Tudta, hogy ott kell lennie a kastélynak valahol, s azt is tudta, hogy meg fogja találni az oda vezető utat. Derekát belefeszítette a hirtelen feltámadó szélbe, s ingjének szárai szárnyakként csapkodtak körötte, ahogy kezeit lassan felemelve köszöntötte az éjszaka Hercegét, akitől vadászatához segítséget remélt.

[ Hetekkel korábban, LOTB kastély ]

…megvilágosodás

Az idegen, akinek mozdulatait a világon mindenkiénél jobban ismerte, csaknem hangtalan léptekkel követte Jade-t. De lehet, hogy csak a lány gondolta hangtalannak a lépteit. Magának bevallotta már, hogy fél a férfitól, s most, ahogy a fogadó előtt állnak egymással szemben, biztosa abban, hogy a férfi is tudja ezt.
- Rég vártad ezt Jade – szólal meg a férfi, és a lány összerezzen, biztos jelenként annak, hogy korántsem olyan magabiztos, mint azt mutatni akarja. Csak bólintani van ereje, bár szívesebben mutatna valami erősebbet, de csak jellemét téphetné ki magából, hogy tenyerén a férfi felé tartsa, arra kérve, hogy abból ítélje meg őt, s ne az előbbi megremegéséből.

 

…emlékezés a kezdetre

Jade elméje kitágult, és végtelenné tette a következő pillanatot. Eltűnt a kocsma, és egy rövid időre a férfi is, akit végre megtalált. Élesen őrizte az első találkozás képeit. Emlékei a hosszú élet terheit nem bírva itt-ott megfakultak már, de néhány részlet, mint a kárpit nap elől eltakart darabja, megőrizte állapotát, élességét, és néhol fájdalmasságát is. Máig csontjaiba hatol a jeges félelem lándzsája, amikor az első sérülésre gondol, amellyel a férfi megsebezte. Akkor érezte a halálos csók után először azt, hogy halhatatlan léte veszélybe került. Ajka a fájdalom ellenére mosolyra húzódott, de a gonoszság istenei nem engedték közel magukhoz a lányt, mint addig is sokszor, visszataszították.
Óvatosan vette elő az emléket, amely megborzongatta, de valahogy élvezettel veszett el benne, mint mindig. Emlékezett a helyre, ahol megismerkedtek.